A reneszánsz példa nélküli virágzást hozott az emberiség történelmében. Vajon mi tette ezt lehetővé? És mi volt benne az egyes emberek szerepe? Paul Johnson ezeket a kérdéseket vizsgálja rövid, összefoglaló könyvében. Széles körű műveltsége, sablonoktól mentes gondolkodásmódja erre kiválóan alkalmassá is teszi.
Ez alatt a százötven év alatt az emberiség átlépett a középkorból az újkorba, felvirágoztak a városok, mint a tudomány és a művészetek fellegvárai és soha nem látott bőségben születtek az alkotások. Johnson először is megvizsgálja a gazdasági, technológiai és társadalmi változásokat, melyek mindezt lehetővé tették. Ugyanakkor rámutat, hogy a reneszánsz emberléptékű mozgalom volt, melyet egyes emberek különleges tehetsége, mondhatni zsenialitása hajtott előre. Arra, hogy miért voltak gazdagok a városállamok Itáliában, találunk magyarázatot, Dante lángelméje azonban megmagyarázhatatlan.
A könyv négy része összefoglalja a reneszánsz irodalmat és tudományt, az építészetet, a szobrászatot és a festészetet, és emlékezetünkbe idézi a kor vezérlő szellemeinek mára közismert, de a maguk korában forradalmi újításait. Bemutatja a reneszánsz terjedését, virágzását és végül hanyatlását. Aki tömör, élvezetes és megbízható reneszánsz-történetre vágyik, annak ajánljuk a kitűnő angol történész ezen munkáját.
Az Európa Diákkönyvtár párjaként elindított új sorozatunkban olyan műveket adunk közre, melyek frissen, naprakészen és élvezetes formában összegzik mindazt, amit a történelem, a kultúrtörténet, a társadalom- és természettudományok legfontosabb kérdéseiről tudnia kell és tudnia érdemes a művelt, felkészült diáknak és a tájékozott felnőtt olvasónak.
A termék az alábbi üzletekben van készleten:
Árkád Könyváruház I. emeleti Könyváruház
1-5
Árkád Könyvesbolt aluljáró szint
1-5
Csepel Plaza Könyvesbolt
1-5
Debrecen Fórum Könyváruház
5 +
Duna Plaza Könyvesbolt
1-5
Dunaújváros Könyvesbolt
1-5
Kecskemét Könyvesbolt
1-5
KÖKI Terminál Könyváruház
1-5
Libri Campona Könyváruház
5 +
Libri Mammut Könyváruház
5 +
Nagykanizsa Könyvesbolt
1-5
Nyíregyháza Korzó Könyvesbolt
1-5
Pólus Center Könyvesbolt
5 +
Stop.Shop. Könyvesbolt
1-5
Székesfehérvár Könyvesbolt
1-5
Tatabánya Könyvesbolt
1-5