A pármai kolostor

A pármai kolostor Stendhal (1783-1842) talán legszebb regénye. Lázas sietségben, 52 nap alatt vetette papírra sorait, melyeket a legnagyobb szenvedélyek, hiteles korrajz, cselszövések jellemeznek, és persze szerelem a legmagasabb fokon. Életvitelére ugyanez a szenvedélyesség jellemző. Saját kérésére sírfelirata azt hirdeti: élt, írt és szeretett - és tömörebben nehéz lenne jellemezni egy életutat, amelyet az írás és az asszonyok iránti szakadatlan szenvedély jellemez. Kritikusai szerint a legromantikusabb realista, és a legreálisabb romantikus. Írói nagyságát életében szinte csak Balzac ismerte fel: életműve - jóslatának megfelelően - halála után mintegy negyven évvel került méltó helyére a világirodalomban. Azóta viszont népszerűsége töretlen. A pármai kolostor utolsó sorában Stendhal a "boldog keveseknek" ajánlja művét, mert úgy érezte, "válogatott olvasóknak, a kiválasztottaknak" írta. Az utókor számára azonban már nemcsak elérhető, hanem kifejezetten ajánlott, maradandó élményt nyújtó olvasmány.