A nyilvánosság kelepcéi
„Régen találkoztunk, kedves Olvasó! Az első két könyv hipp-hopp, egymás után megjelent, de a harmadikkal több mint két évet vártam. Nem azért, mert nem akartam megírni, hanem mindenféle bajom volt vele: a közszereplőknek, a közszereplőkről szól. Na, most ha nevesítem a példáimat - állandóan bíróságra járhatnék. Ha meg nem - gyávaságnak tűnik. Ráadásul nap mint nap látok újabb jó és rossz eseteket, amelyekről azonnal boldogan tennék megjegyzéseket. Ezért - no meg abból az öntelt gondolatból kiindulva, hogy ha a könyveimet sok év múlva valaki a kezébe veszi, ezek a nevek már semmit nem mondanának - maradtam abban, hogy neveket nem, inkább jelenségeket írok le."
Akit több mint száz ember ismer, az annyit ér, amennyit ezek az - ismert-ismeretlen - ismerősök tartanak felőle. O ilyen vagy olyan: mindig, ahogyan vélekednek róla. Ha ez az illető magánember, a probléma nem is annyira érdekes, még kevésbé publikus; viszont ha a „köz"-ből (vagy szimpatikusabban a "köz"-nek) él, a kenyerét a népszerűségével keresi. Görög Ibolya megszokott lehengerlő stílusában ad tanácsot a Hatalomban, illetve a Hatalom közelében élőknek, a hivatalból nyilatkozóknak és az újságíróknak (a hivatalból közvetítőknek), a közszereplőknek és házastársaiknak - akik a „köz"-t és a „szereplést" elszenvedni kénytelenek.
Amit az olvasó a kezében tart, a régen várt harmadik könyv. A trilógia (Protokoll - az életem, Mindennapi maceráink, A nyilvánosság kelepcéi) ezzel a kötettel lett teljes. Akik érdeklődő figyelemmel forgatták az első kötetet, amelyben szerző a Miniszterelnöki Hivatalban protokollfőnökként megélt tapasztalatait adta közre, és a másodikat, amely a hétköznapok viselkedéskultúrájában mutatott utat, az most sem fog csalódni.
Sőt, a „hivatalból olvasókat" pótfejezet igazítja el az Európai unió protokolljában. A kötet függeléke az 1986-os sajtóról szóló törvény mellett a Visegrádi Irányelveknek is helyet ad; ez a magyar rádiós és televíziós újságírók etikai kódexe, amely a BBC együttműködésével jött létre.
A termék az alábbi üzletekben van készleten:
Árkád Könyváruház I. emeleti Könyváruház
1-5
Árkád Könyvesbolt aluljáró szint
1-5
Csepel Plaza Könyvesbolt
1-5
Debrecen Fórum Könyváruház
5 +
Duna Plaza Könyvesbolt
1-5
Kecskemét Könyvesbolt
1-5
KÖKI Terminál Könyváruház
5 +
Libri Campona Könyváruház
1-5
Libri Mammut Könyváruház
5 +
Nagykanizsa Könyvesbolt
1-5
Nyíregyháza Korzó Könyvesbolt
1-5
Pólus Center Könyvesbolt
1-5
Stop.Shop. Könyvesbolt
1-5
Székesfehérvár Könyvesbolt
1-5
Tatabánya Könyvesbolt
1-5