A nő, aki nem

Minél hihetetlenebb egy történet, annál inkább elhiszem. Harminchárom éves vagyok. 1903-ban idegösszeroppanást kaptam, és kényszerzubbonyban elmegyógyintézetbe vittek. Az egész dolog háttere még mindig homályos, de azért elmesélem, mire emlékszem. Koncerthegedűs vagyok, legalábbis az voltam az idegösszeomlásom előtt. 1903 májusában az Ohio állambeli Clevelandben Csajkovszkij D-dúr hegedűkoncertjét játszottam, amikor is - pontosan annak a kadenciának a közepén, amit hetek óta gyakoroltam -hirtelen leraktam a hegedűmet és nekiálltam összetépni az első hegedűs kottáját. Amilyen gyorsan csak tudtam, fecnikre szaggattam, aztán vizet öntöttem az egyik tuba tátongó szájába és ököllel püföltem a zongorabillentyűket - de csak a feketéket -, majd sírva lekuporodtam a földre. A közönség tátott szájjal bámulta ámokfutásomat egészen addig, amíg a biztonsági őrök be nem rohantak és ki nem vonszoltak a színpadról.